Vakon toborozzák az énekeseket Ez a 'The Voice', egy tehetségkutató verseny, aminek a második évada február 5-én kezdődött.
Érdekes és szórakoztató a műsor válogatója, ahol olyan nagyságok a bírák, mint Christina Aguilera, Cee Lo Green, Blake Shelton és Adam Levine. A The Voice legnagyobb sajátossága, hogy kizárólag hang alapján jelentkeznek be az “edzők” a versenyzőkért, és ha valakit többen is akarnak, akkor bizony maga az énekes választhat magának csapatot.
A zsűritagok két segítőt kaphattak, a tavalyi eggyel ellentétben.
Christina Aguilera csapatának (Team X-Tina) segítői közé tartozik Jewel, a négy Grammy-díj nyertes amerikai énekesnő, dalszerző, festő és színésznő. A London Times a legragyogóbb, legszellemesebb dalszerzőnek titulálta Joni Mitchell után. A második választás Lionel Richie énekes, dalszerző és producerre esett. Richie több mint 100 millió lemezt adott el világszerte, és elengedhetetlen személyiség a zeneiparban. Jelenleg is dolgozik tizedik stúdióalbumán.
Cee Lo Green csapatának (Team Cee Lo) segítői között áll Kenny „Babyface” Edmonds, a tízszeres Grammy-díj-nyertes énekes, aki mintegy 11 önálló albummal és számos egyéb díjjal rendelkezik. Cee Lo másik segítője Ne-Yo lesz. A Grammy-díjas énekes, dalszerző és producer kevesebb mint öt év alatt három toplistás albummal rendelkezik, és több mint tízmillió eladott lemezzel világszerte.
Adam Levine csapatához (Team Adam) tartozik Alanis Morissette, aki 1995 óta az egyik legbefolyásosabb énekesnő és dalszerző a zeneiparban. Hét Grammy és rengeteg egyéb díj tulajdonosa. 60 millió albumot adott el világszerte. Robin Thicke, a díjnyertes multiplatinum szupersztár, énekes, dalszerző és producer a második segítője Adamnek.
Blake Shelton (Team Blake) csapatához pedig nem más, mint a két Grammyvel büszkélkedhető aranytorkú énekesnő, Kelly Clarkson tartozik. Öt stúdióalbummal és több mint 20 millió eladott lemezzel rendelkezik világszerte. A dalai meghódították számos slágerlista élét. Miranda Lambert countryénekesnő a második, aki számos díjjal és toplistás dallal rendelkezik.

Akinek a produkcióját láthatjátok az, Tony Vincent, alias Anthony Peter Strascina, egy 38 éves amerikai színész,énekes és dalszerző. 2001-2005-ig játszott a We Will Rock You-ban, 2000 óta szerepel az American Idiot ( a Green Day amerikai punk együttes lemeze alapján készült) musicalben.

Küldd el Szólj hozzá Nézettség: 89
Szavazat: 2
Ágyazd be a videót az oldaladba:

Címkék:: blake shelton és adam levine, cee lo green, christina aguilera, queen, sandrativadar, the voice, tony vincent

Szólj hozzá: "Vakon toborozzák az énekeseket"

A megjelenítő képen Tony van, csak ott haja is van:)

sandrativadar sandrativadar top 2009
12 szint - 3 hónapja

Köszi*

padar padar top 2009
17 szint - 3 hónapja

Köszi Sandra !!!!

zeret zéret top 2009
13 szint - 3 hónapja